Közzétéve: 2023.02.09.Frissítve: 2025.10.24.16 perc olvasási idő

A szakmaváltás 40 felett nagy kihívásnak tűnhet, pedig a már megszerzett tapasztalat nem feltétlenül köt egyetlen szakmai irányhoz, sőt, akár az előnyödre is válhat. Összefoglaltam a legfontosabb tudnivalókat, amelyek egy karrier tanácsadáson is elhangoznak.

Miért érdemes fontolóra venned a karrierváltást 40 felett?

Saját karrierváltásomat követően az lett a hivatásom, hogy másoknak is segítsek megtalálni az útjukat pszichológusként. Az évek alatt, amit karrier tanácsadóként töltöttem, rengeteg negyvenes éveiben járó karrierváltóval találkoztam, akik nagyon hasonló okból szerettek volna szakmát váltani.

Sokan nem választottunk átgondoltan, vagy nem építettük tudatosan a karrierünket huszonévesen, ezért olyan munkakörökben kötöttünk ki, amit inkább a szükség hozott, mint a tudatos választásaink. Idővel aztán egyre nehezebbnek tűnnek azok a kompromisszumok, amiket könnyen hoztunk meg életünk korábbi szakaszaiban – mint amilyenek az unalmas, monoton munka vagy a csekély önállóság.

Az is igaz, hogy a harmincas években sokaknak kevésbé fontos a karrier, mint a párkapcsolat vagy a családalapítás. A KSH adatai szerint a magyar nők átlagosan 28-29 éves kor körül szülnek, a férfiak pedig valamivel később, 34-35 évesen válnak apává. Gyakori, hogy az életünk a család körül forog ilyenkor. A gyerekek érkezése jócskán átrendezi a prioritásokat, ekkor sokunk életében előtérbe került az anyagi stabilitás és megint elhalasztjuk az esetleges karrierváltási tervek.

Aztán rádöbbenünk, hogy az élet több, mint a kötelességek teljesítése.

40 felett már azt is érzed, hogy csak egy életed van, ráadásul a nagy részét munkával töltöd. Szerencsés esetben már azt is meg tudod magadnak fogalmazni, hogy mit szeretnél. Ez sokszor „csak” annyi, hogy értékesebb, élvezhetőbb munkával teljenek a mindennapjaid.

Az újrakezdés 40 után már sokkal inkább a belső motivációról, az értékteremtésről és önmagunk megtalálásáról szól, mint a megélhetésről.

Karrierváltás 40 felett: A 3 legnagyobb kihívás és megoldásuk

Tény, hogy egy felépített egzisztenciát, vagy a családi életszínvonalat joggal szeretnénk fenntartani: 40 felett már senki nem akar a teljes bizonytalanságba fejest ugrani, ahogy esetleg húszévesen még könnyen megtette volna. Már nem opció csapot-papot hátrahagyva külföldre költözni és csaposnak vagy bébiszitternek állni, de egy önálló vállalkozásba belevágni is meglehetősen rizikósnak tűnhet.

1. „Nincs már vesztegetni való időm”

Úgy érzed, hogy már nem szeretnél többször tévedni – nincsenek évtizedeid, hogy több területen kipróbáld magad, mire rátalálsz a saját utadra. Amennyire lehetséges, kiszámítható karrierváltást szeretnél, de gyakran annyiféle irányt el tudsz képzelni, hogy nehezen tudod elszánni magad, hogy mibe fektesd az energiádat.

Azonban a döntés csak ritkán szól „örökre”. A munkaerőpiac annyira gyorsan változik a mesterséges intelligencia korában, hogy senki nem tudhatja, mely szakmák lesznek még itt 10 vagy 20 év múlva, és melyek fognak teljesen átalakulni. Legfeljebb becsléseink lehetnek erre vonatkozóan. De ha tisztában vagy a legfrissebb trendekkel, és saját magaddal is, akkor, ha nem is tökéletes, de elég jól megalapozott döntést tudsz hozni.

2. Mennyit érdemes tanulnom?

A karrierváltáshoz kapcsolódó átképzés, tanulás időigényes lehet: érthető, hogy 40 felett már nem vágysz vissza az iskolapadba, inkább gyakorlatban hasznosítható tudást szeretnél, mintsem hosszú és ködös elméleti képzést. Ez főleg akkor okoz gondot, ha olyan pályára vágysz, ami végzettséghez kötött (mint pl. a pszichológusi vagy a jogászi pályák).

Ilyenkor is van megoldás: lehet, hogy egy rokon pályán, ami kevesebb képzést igényel, megtalálod azt a néhány fontos szempontot, amire vágysz.

3. A „visszalépés” érzése

Tarthatsz tőle, hogy a váltás visszalépést jelent – és ez a legtöbb esetben igaz is. Ha egy új szakmában indulsz el, akkor lejjebb kell majd adnod abból, ahol most tartasz, ez az ára a váltásnak. Egy új területre kezdő vagy junior pozícióban lehet belépni, tehát a 40 feletti újrakezdés esetén lehet, hogy akár egy nálad fiatalabb felettesed lesz és jelentősen kevesebbet keresel is egy ideig, mint amennyit „megszoktál”.

Ez az időszak azonban nem végtelen! Ráadásul más dolgok kárpótolhatnak is ezalatt, amiket most még talán nem is tudsz elképzelni. Például egy olyan munkakör, amiben látsz perspektívát és amiben örömmel veted bele magad a tanulásba.

Karrierváltás 40 felett: Gyakorlati lépések az újrakezdéshez

Íme néhány tanács, amivel megkönnyítheted a karrierváltásodat. Ahogy a karrier tanácsadásban is, kezdjük az önbizalommal!

1. önbizalomerősítő: Ismerd fel a meglévő készségeidet és tapasztalatod

Ne csak azt lásd, hogy mi hiányzik, hanem azt is, hogy máris mi mindennel rendelkezel!

A 40 feletti karrierváltóknak van egy olyan előnyük, amivel a fiatalabb munkavállalók nem rendelkeznek: van már szakmai tapasztalatuk. Ha nem is könnyű első ránézésre látni, hogy ezt hogyan hasznosíthatod egy teljesen új pályán, egy gyakorlat segít, hogy elválaszd a szakmához kötött tudásodat az átvihető, tehát más pályán is hasznosítható készségeidtől.

A munkával töltött éveink alatt ugyanis két területen fejlődünk, tanulunk folyamatosan: szakmailag és a készségek szintjén. Ezek a gyakorlati munkahelyi készségeid lesznek a legértékesebb ütőkártyáid a karrierváltásban. Biztos, hogy te is fel tudsz sorolni néhány olyan, nem szakmához kötött képességet, amiben fejlődtél az elmúlt években.

Mit tegyél?

Tedd fel magadnak a következő kérdést: mi az, amit tudnom kell csinálni ahhoz, hogy jól ellássam a munkaköri feladataimat?

Ezek olyan kompetenciák, amiket egy teljesen új szakmai területen is használni tudsz, és akár az önéletrajzodban is leírhatod, hogy már rendelkezel velük. Ezek teremthetnek kapcsolódási pontot a múltbeli szakmai tapasztalataid és a jövőbeni munkád között.

2. önbizalomerősítő: Változtasd erővé a tapasztalatod

Ma már nem ciki váltani, sőt!

A karrierváltás 40 felett nem (csak) arról árulkodik, hogy megváltoztak a prioritásaid vagy az értékrended, hanem azt is mutatja, hogy proaktívan képes vagy tenni magadért.

Ha attól tartanál, hogy milyen szemmel nézik az emberek a váltásodat, vagy hogy milyen esélyekkel indulsz egy fiatalabb, frissen az iskolából kikerült másik munkavállalóval szemben az álláspiacon, akkor kicsit helyezkedj a másik oldalra.

Csak gondolj arra, hogy mit gondolsz a fejlődésről, tanulásról? Mit gondolsz arról az emberről, aki a saját fejlődésébe energiát fektet? Tiszteled azt, ha felnőttként valaki egy új készséget tanul?

Akkor hát miből gondolod, hogy ezt a képességet benned nem értékelik mások?

Mit keresnek a munkáltatók?

Ha a munkáltatók szempontjából nézzük, ők két dolgot keresnek: valakit, aki jól el tudja látni a feladatot, illetve motivációt, ambíciót, tenni akarást.

Sok vezető inkább választana felnőtt, munkatapasztalattal rendelkező, új szakmájában erősen motivált jelöltet, mint olyasvalakit, aki éppen kijött az iskolapadból és soha nem dolgozott.

A 40+ karrierváltók előnyei: Munkahelyi tapasztalat és érettség Kidolgozott munkamódszerek Csapatmunkában való jártasság Stressz- és időkezelés Erős motiváció és elkötelezettség Élethelyzetek kezelésében szerzett tapasztalat

Talán nem minden munkaadó értékeli ezeket, de éppen elegen ahhoz, hogy a korod akár előny legyen, olyasmi, ami melletted szól. Főleg, ha jól meg tudod indokolni a váltásodat és lelkesen meg tudod mutatni a motivációdat.

Ha pedig vállalkozásban gondolkodsz, akkor pedig a klienseidet a legkevésbé az fogja érdekelni, hogy mit csináltál korábban – nekik inkább az lesz a fontos, hogy az ő problémájukat hogyan tudod itt és most megoldani. Ebben pedig az élettapasztalatod, az empátiás készséged fog segíteni, vagy az, ha voltál már a helyükben, és jól ismered a problémáikat.

3. önbizalomerősítő: Építhetsz új karriert a régi mellett, lépésről lépésre

Általában 40 év felett már van némi tartalékunk, nem kell, hogy fejest ugorjunk a semmibe, ha egy új irányba indulunk. Az is a karrierváltás jó módja lehet, ha az új szakmai irányodat a régi mellett építed fel, azaz nem adod fel teljesen a biztos megélhetésedet, amíg az új szakmád minimálisan kiszámítható bevételt nem jelent.

A karrierváltás lépései 40 felett – gyakorlati útmutató és nagyjábóli időráfordítás

1. Önismeret és célkitűzés (1-2 hónap)

  • Készségeid és erősségeid feltérképezése
  • Értékeid és motivációid tisztázása
  • Karriercéljaid megfogalmazása, iránykijelölés

2. Kutatás (2-4 hét)

  • Potenciális szakmák feltérképezése
  • Munkaerőpiaci igények felmérése
  • Várható fizetés / vállalkozóként várható bevétel becslése
  • Időkeret kitűzése

3. Képzés és tanulás (6-12 hónap)

  • Szükséges készségek megszerzése
  • Online vagy offline tanfolyamok, hivatalos képzések
  • Mentorálás
  • Portfólió készítés

4. Átmenet tervezése (folyamatos)

  • Pénzügyi tartalék képzése
  • Szakmai ismeretségeid felfrissítése (networking)
  • CV és LinkedIn profil frissítése

5. Beilleszkedés (6-12 hónap)

  • Álláskeresés vagy vállalkozásindítás
  • Első tapasztalatok gyűjtése
  • Folyamatos tanulás és fejlődés

Csak azt bánjuk meg, amit nem csináltunk

Az idős emberekkel történt kutatásokból rendre visszatér: azt bánjuk meg az életünk végéhez közeledve, amit nem tettünk meg.

Sajnos az is tény, hogy a legtöbb ember inkább belenyugszik a középszerűségbe és elégedetlenül él, mint hogy bevállalja a változást és a vele járó bizonytalanságot.

A választás a kezedben van!

Karrierváltás 40 felett: Tisztázd az irányt és készülj fel az útra

Az egyik legnehezebb rész a karrierváltásban 40 felett a merre. Az irány.

A kétely, a bizonytalanság nem jó útitárs – a mondás szerint semmilyen szél nem kedvez annak a hajónak, amelyik nem tudja, hova tart. Tehát érdemes alaposan tisztáznod, mi az, amiben igazán önmagad lehetsz, miben építhetsz a legfontosabb erősségeidre, mit tudnál élvezni – nem csak egy-két évig, hanem elegendő ideig ahhoz, hogy felépíts egy új karriert.

Mire támaszkodhatsz a karrierváltási döntésedben?

Hasznos lehet karriertanácsadóhoz vagy pályaorientációs pszichológushoz fordulni, aki a fentiekhez hasonló kérdésekkel támogathat abban, hogy tisztázd a saját szempontjaidat. Kereshetsz mentort, aki segít rálátni az iparági valóságra és kapcsolatokat teremteni; egy HR szakember segíthet az önéletrajzban és az álláskeresési stratégiád kialakításában. A szakmai közösségek, állásbörzék látogatásával pedig gyors helyzetképet kaphatsz az elvárásokról és belépési pontokról a különböző munkakörökbe.

Az irány tisztázásához ismerd meg a karrierprofilodat a hozzád illő szakmákkal

Egy gyors, objektív és költséghatékony módszer a karrierprofil teszt, ami akár 15 perc alatt segít beazonosítani a számodra érdekes és testhezálló konkrét szakmai irányokat. Így elkerülheted a tévedést és megkíméled magadat attól, hogy időt tölts olyan szakmai irányok fontolgatásával, amelyek nem illenek a személyiségedhez.

Ez egy pszichológiai alapú felmérés, aminek alapján beazonosítjuk az egyéni karrierszempontjaidat, ajánlunk hozzád illő munkaköröket, elolvashatod azok leírását, tájékozódhatsz az elhelyezkedési kilátásokról és a szakmák árnyoldalairól is – mindezt megkapod a kitöltés után azonnal letölthető riportban.

Ideális első lépés, hogy megtervezd a karrierváltásodat.

Gyakori kérdések a karrierváltásról 40 felett

Mennyi ideig tart karriert váltani 40 év felett?

A karrierváltás 40 év felett általában 6-18 hónapot vesz igénybe a döntéstől az új munkakör betöltéséig. Ez az időtartam nagyban függ attól, hogy mennyi időt tudsz az új készségek elsajátítására fordítani, és hogy fokozatos vagy teljes váltást tervezel.

Milyen szakmák a legjobbak karrierváltáshoz 40 felett?

A legjobb szakmák azok, amelyek értékelik az élettapasztalatot és a soft skilleket. Ha remek szervező vagy és bírod a több szálon, párhuzamosan futó feladatokat, ilyen lehet a projektmenedzsment. Az élettapasztalatodat, kommunikációs készségeidet, emberismeretet a HR és a toborzás területén is elismerhetik. Ha vállalkozó kedvű vagy és szívesen tanítasz, oktatsz, akkor az életkorod is segít a hitelességben a képzés és fejlesztés, a coaching vagy a tanácsadás területein. Ez csak néhány ötlet azok közül, amelyek jó választást jelenthetnek 40 feletti karrierváltóknak.

Kell-e mindenképpen felsőoktatási szintű átképzés a karrierváltáshoz?

Nem mindig. Sok esetben elég lehet (akár online) szakmai kurzusok elvégzése a gyakorlati tapasztalattal együtt. A végzettséghez kötött szakmák (pl. pszichológus, jogász) esetében természetesen szükséges a megfelelő diploma, de rokon területeken (pl. coach, jogi asszisztens) elegendő lehet az OKJ szintű képesítés vagy egy felnőttképzés elvégzése.

Hogyan finanszírozzam a karrierváltást?

Érdemes 6-12 hónap tartalékot félretenni, mielőtt teljes váltásba kezdesz. Alternatíva lehet a fokozatos váltás, amikor a régi munkád mellett építed az újat, így biztosítva a folyamatos bevételt. Több képzési programhoz pályázati támogatás is elérhető, ezekről pl. az NFSZ (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat) oldalán tájékozódhatsz.

Reális-e elvárni ugyanazt a fizetést új szakmában?

A karrierváltás elején számolnod kell átmeneti jövedelemcsökkenéssel, de középtávon (2-3 év) reális cél visszaépíteni vagy akár növelni a jövedelmedet. A tapasztalatod és az előző szakmádból származó tudásod felgyorsíthatja az előrelépést az új területen.

Összefoglalás: A karrierváltás 40 felett nem csak lehetséges, hanem gyakori

A karrierváltás 40 felett egy izgalmas új fejezet kezdete! Igen, vannak kihívások, de megvannak az eszközeink ezek leküzdésére:

Használd a meglévő készségeid Építs fokozatosan Vedd komolyan a tervezést Kérj szakmai segítséget Légy türelmes magaddal

karrierváltás 40 felett infografika
Karrierváltás 40 felett lépésről lépésre