Hogyan vált a munkám a szenvedélyemmé

Valaha csak a hétvégét vártam, hogy elszabaduljak a munkahelyemről.
Ma már a hétfőket várom, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek.

Valaha csak a hétvégét vártam, hogy elszabaduljak a munkahelyemről.

Ma már a hétfőket várom, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek.

Az én történetem

Elképzelhető, hogy azért vagy itt, mert éppen abban a helyzetben vagy, mint én voltam 2008-ban. Huszonévesen végzett közgazdászként kipróbáltam magam pénzügyi, majd sales és marketing területen, multinál és kisvállalatnál is és még mindig kerestem a helyemet. Ekkor léptem egy merészet és elindultam az álmaim felé, visszaültem az iskolapadba és megszereztem a pszichológia diplomámat.

Életem egyik legjobb döntése volt, ami mára egy olyan új életformához vezetett, ahol a munka már nem szükséges rossz, hanem a kiteljesedés egy módja.

Mit hibáztam el tizenévesen, amikor a pályaválasztásról kellett döntenem? Ma már tudom: csak a képességeimre koncentráltam és félretettem, hogy mi érdekel igazán. Jó voltam matekból, ezért egyértelműnek tűnt, hogy számokkal kell dolgoznom. Azt sem tudtam, milyen lehetőségeim vannak és melyik szakma miben áll valójában. Anélkül döntöttem a hangzatos közgazdász pálya mellett, hogy ismertem volna az ilyen jellegű munkaköröket, nem tudtam, hogy mit csinálnak egy gazdasági munkakörben az emberek, milyen egy munkanapjuk, hol dolgoznak és milyen feladatokon. Erre a tudásra már csak később, tapasztalattal tettem szert, egyúttal világossá vált, hogy a diplomám után kínálkozó “evidens utak” nem nekem valók, ezekben sosem leszek kiváló, mert egyik “klasszikus” gazdasági munkakör sem inspirál. Ma már tudom, hogy nem volt haszontalan ez a vargabetű, egyrészt ma vállalkozóként hasznosítom az egykor tanultakat, másrészt hatékonyan tudok a hozzám forduló karrierváltóknak segíteni, mert ismerem az utat, amit bejárnak.

Talán a te utad is egy teljesen új pályairány felfedezésén át vezet a boldogabb, kiteljesedett élethez, vagy éppen arra van szükséged, hogy a saját karrieredben megtaláld, hogy mi motivál, hogyan tudsz fejlődni. Talán tartasz is egy kicsit a változástól és attól, hogy rálépj egy ismeretlen útra. Fontos felismerést tettél: nem ott tartasz a karrieredben, ahol szeretnél és szándékozol aktívan tenni a megoldásért. Ez az első lépés talán a legnehezebb, de ha eddig eljutottál, szívesen támogatlak az úton.

Csekovszky Anna

Szakmai történetem pszichológus-coachként

Svájcban, a Genfi Egyetemen tanultam pszichológia alapszakon, majd a Lausanne-i Egyetemen szereztem pályaválasztási és karrier tanácsadó pszichológusi (MSc) diplomát. Először egy lausanne-i karriertanácsadó irodában helyezkedtem el, ahol többek között egykori egyetemi tanáraim mellett dolgozhattam karrier tanácsadó pszichológusként. Később hazaköltöztem Magyarországra és megnyitottam saját pályatanácsadó irodámat. A Gestalt Akadémián szereztem coaching végzettséget, ami rengeteget adott mélységben a munkámhoz. Dolgoztam a pszichodráma módszereivel is.

Karrier tanácsadóként, pszichológusként és coachként a következő témákban szereztem tapasztalatot:

  • pályaválasztás, pályamódosítás, pálya-újratervezés
  • munkahely váltás, álláskeresés, visszatérés a munkaerőpiacra hosszabb kihagyás után
  • hol tartok, merre tovább – jövőkép, célkijelölés, döntéshozás
  • önbizalom és önértékelés
  • szorongás, önkorlátozó hiedelmek
  • fókusz, motiváció
  • időbeosztás, prioritások
  • konfliktusok kezelése, asszertivitás, nemet mondani
  • vállalkozóvá válás