Éva negyvenes éveiben, három gyerek felnevelése után szeretett volna visszatérni a munka világába, azért fordult hozzám, hogy segítsek neki előkészíteni ezt a lépést. Egyrészről olyan sok év telt el azóta, hogy az utolsó munkahelyéről eljött, hogy már alig tudta elképzelni, miként térhetne vissza a szakmai szerepbe. Másrészt az eltelt évek meglehetősen lemorzsolták az önértékelését, amire ráadásul a férje is rásegített, folyton megerősítve benne, hogy otthon a helye és hogy úgysem ért semmi máshoz, mint a háztartáshoz és a gyerekekhez. Éva ezalatt csendesen álmodozott egy olyan életről, ahol más területen is kiteljesedhet, mint az anyaszerepben – ami évekig boldoggá tette, de a gyerekek függetlenedésével már egyre kevésbé. Álmai nem voltak nagyratörőek, közülük a „legőrültebb” a teljes újrakezdés gondolata volt, mivel egykori titkárnői munkája helyett szívesebben tért volna vissza a munkába egy olyan pozícióban, ahol valamilyen módon segítségére lehet másoknak, ahol meghallgathat, támaszt nyújthat valakinek, vagy akár ápolhat másokat – egy kicsit az anyai szerepéhez hasonlóan, amit annyira élvezett.

Alapvetően ugyanazon módszerek és elméletek érvényesek férfi és női ügyfelek pályatanácsadása esetén, ugyanakkor, mint ez a szituáció is mutatja, sokszor egészen más jellegűek a problémák és bizony vannak tipikusan a női identitáshoz kapcsolódó kérdések.

Éva helyzete jól példázza a női karrier néhány jellegzetességét. A férj reakciója Éva vágyaira – „úgysem értesz máshoz igazán” – nem egyedi. A nők gyakran áldozatai még ma is a sztereotípiáknak – elég a „női vezető”-viccekre gondolni, de már az iskolában elkezdődik a kategorizálás: a logikára épülő reál tantárgyakról sokan gondolják, hogy az a fiúknak “jobban megy”. A reklámokban még mindig javarészt anya főz, mos, háztartást vezet. Ugyanazért a munkáért ma Európában egy nő átlagosan 16%-kal kap kevesebbet, mint egy férfi (forrás: az Európai Bizottság jelentése ; a különbség hazánkban ennek közel duplája), így nem csoda, ha a lányok úgy nőnek föl, hogy szinte már maguk is természetesnek veszik a hátrányos megkülönböztetést, nincsenek túl nagy ambícióik és gyakran nem valósítják meg a valós képességeiknek megfelelő lehetőségeket. A jó hír, hogy a környezet és a család is hatni tud a lánygyermek szocializációjára. A dolgozó anya-modell, az apai megerősítés a lánygyermek képességeire vonatkozóan, vagy a felnőttek, tanárok biztatása kimutathatóan javítja a lányok magukról alkotott képét és későbbi ambícióikat. A korai pozitív tapasztalatok tehát megnyithatják az ajtót, hogy felnőve nőként is merjünk ambíciózusak lenni a tanulmányainkban és a munkánkban.

De visszatérve Éva esetéhez, az ő helyzetét méginkább megnehezítette a karrierjét cseppet sem támogató férj, márpedig azt is tudjuk, hogy a nők döntéseiben sokkal nagyobb szerepet játszanak a „fontos személyek”, azaz a hozzátartozók és közeli barátok. Egy 1998-as kutatás eredménye azt mutatta, hogy a nők pályáról, karrierről, életről alkotott elképzeléseiben és terveiben sokkal nagyobb szerepet kap a kapcsolati tényező (szerelmi, családi vagy szociális élet) mint a férfiakéban. A pályájuk is gyakrabban tükröz életmód szintű döntéseket, kevésbé lineáris (folytatólagos) vagy sikerorientált. A nők inkább az egyensúly megtalálására törekszenek házasság, gyerekek és munka között. Egy kutatásban vizsgált nők mindegyike – függetlenül társadalmi vagy munkahelyi pozíciójától – számításba vette a (létező vagy leendő) gyerekeik és hozzátartozóik (pl. élettársuk) szempontjait a munkájával kapcsolatos döntéseknél, míg ez a tendencia sokkal kevésbé volt jellemző a férfiakra. Magyarán a döntéseik nagyobb mértékben figyelembe veszik a hozzátartozóik érdekeit, mint amennyire ez a férfiakra jellemző. Ügyfelem sem tudott volna olyan munkát elképzelni, amely miatt teljesen le kell mondjon a gyerekeivel való törődésről, habár azok már sokkal kevésbé voltak rászorulva, mint kisebb korukban.

A környezetében élők attól is féltették Évát, hogy nem fog tudni megbirkózni a több párhuzamos (anya, feleség és dolgozó nő) szereppel. Valójában a kutatásokból az derül ki, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – a párhuzamos életfeladatok, szerepek betöltése nem okoz szükségszerűen több stresszt a nőknél, sőt, az életünkkel való elégedettségünket is növelheti, ha sikeresen tudjuk őket összeegyeztetni.

Érdekes feladat volt például Évával végiggondolni, ő hogyan képzeli el az egyensúlyt és hogyan súlyozná fontosságuk szerint élete különböző szerepköreit. Ez egyrészt tudatosította benne, hogy ezek a területek jól megférnek egymással, de azt is, hogy az egyensúlyra tudatosan kell törekednie és bizonyos kompromisszumok elengedhetetlenek, ha szeretné sikeresen véghez vinni életében azt a változást, amelyre készült.

Számos egyéb gyakorlat és nyolc találkozó után végül két olyan, életképes és Éva vágyaival egyező pályát is sikerül beazonosítanunk, amelyekben egyesülnek az ő kritériumai: segíteni másoknak és a családjára is kellő időt fordítani (egészségügyi területen illetve a szépészeti szolgáltatásokban). Mivel még néhány információ hiányzott a végső elhatározáshoz, felépítettünk egy akciótervet, amelynek alapján már nélkülem is tovább tudott menni a döntéshez vezető úton. Ennél talán még fontosabb, hogy újra elkezdett hinni önmagában és abban, hogy a jövőjét saját maga tudja alakítani, helyet adva életében mindannak, ami neki fontos.