Elsőként az egészségügyi szakmákban írták le ezt a jelenséget: ápolók, orvosok, akik korábban nagyon elhivatottan dolgoztak, vagy akár kifejezetten imádták a munkájukat, bizonyos idő elteltével extrém módon fárasztónak, terhesnek érezték azt, jóformán gondolni sem tudtak a pácienseikre. Ezek az emberek minden szempontból kimerültek, és már szabadidejükben vagy a munkán kívül sem tudják igazán kipihenni magukat.

A burnout kifejezést 1975-ben egy amerikai pszichiáter (Herbert Freudenberger) használta először erre a fásult, motivációvesztett állapotra, ami ahhoz hasonlít, mintha egy nagy tűz pusztítana a szervezetben. A kiégést a tudomány „tartós munkahelyi terhelésből adódó fizikai, érzelmi és mentális kimerülésként” definiálja.

A WHO szerint minden negyedik ember átéli a karrierje során és nem csak a segítő szakmákban, hanem bármely foglalkozási területen jelentkezhet.

Mitől függ, hogy ki fog kiégést tapasztalni a munkája során?

Nehéz megérteni, hogyan lehetséges, hogy egyesek fáradhatatlanul dolgoznak akár napi 10-12 órát is, mégsem égnek ki, mások pedig igen.

Mégis, miért van ez?

A különbségek oka nem a különleges képességekben, hanem a munkához való hozzáállásban rejlik. Senki sem „szuperhős”, az viszont teljesen szubjektív, hogy ki mit és mennyire erős stresszként él meg. A kiégés akkor szokott bekövetkezni, amikor valaki úgy érzi, hogy a környezete az erejét meghaladó erőfeszítést vár tőle.

Nézzünk egy példát!

Ágnes, aki idősotthonban dolgozik, úgy érzi, mindenki csak panaszkodik neki, az emberek azt várják tőle, hogy ezer problémát segítsen megoldani, amit lehetetlennek érez és ettől egyre frusztráltabb, időnként már kifejezetten irritálják az emberek.

De lehet ennél még rosszabb is…

A kiégés egészen odáig mehet, hogy már a munkán kívül, a magánéletünkben is kerüljük a társas érintkezést, nem hívjuk fel a barátainkat, kevesebbet beszélgetünk a családtagjainkkal, elhanyagoljuk a sportot, vagy a hobbinkat, amit korábban élveztünk, és általánosan ráül a mindennapjainkra a rosszkedv.

Hogyan kerülnek egyesek könnyebben ebbe a helyzetbe?

Először is, bizonyos vonások, tulajdonságok kifejezetten hajlamosítanak a kiégésre: ha valaki eleve érzékenyebb a stresszre, hajlamos a hangulatingadozásra (pszichológiában úgy mondják, hogy alacsonyabb az érzelmi stabilitása), akkor könnyebben előfordulhat a szakmai életében kiégéses időszak.

Szintén nagyobb erre az esélye azoknak, akikben nagy a megfelelési vágy, nagyon igyekeznek maximumon teljesíteni a munkájukban vagy nagy az igényük a kontrollra, mindent kézben akarnak tartani.

Az alacsony önértékelés, vagy az, hogy a saját – akár apróbb – sikereink fölött könnyen elsiklunk és csak a hibáinkat vesszük észre, ugyancsak nem segít.

Van, aki irreális célokat és elvárásokat tűz ki magának, például ilyen lehet, ha mindenkin segíteni akarok vagy mindent meg akarok oldani. Lehetetlen követelmények ezek, de ha ezt várom magamtól, akkor folyton úgy fogom érezni, hiábavalóak az erőfeszítéseim, a (gyakran saját magam által támasztott) elvárásokat sosem sikerül teljesítenem. Holott lehetséges, hogy egyszerűen nem reálisak a magamnak felállított céljaim.

A kiégés egy vészjelzés, amikor a szervezeted azt mondja, állj!

Nehéz ebben a jót látni, pedig van jó oldala.

Ahelyett, hogy önkritikával, „még a munkámat sem vagyok képes ellátni” típusú önbecsmérlő gondolatokkal fokoznánk az elégedetlenségünket, sokkal konstruktívabb úgy tekinteni a kiégésre, mint önvédelmi reakcióra. Mivel ilyenkor valódi vészhelyzet áll elő a szervezetünkben, ez az extrém fáradtság érzés hatékony módja annak, hogy megálljt parancsoljunk magunknak, amikor már minden porcikánk azt kiabálja, „elég”!

Mire figyelj oda?

A kiégés első jelei talán még nem tűnnek fel.

Az első szinten az lehet az érzésünk, hogy mindenre kevés az időnk, gyakran változik a hangulatunk, csökken az önértékelésünk, már nem érezzük igazán alkalmasnak magunkat a munkánkra. Ehhez hozzájárul, hogy másokkal – klienseinkkel vagy kollégáinkkal, de akár családtagjainkkal is – egyre ingerültebbek, türelmetlenebbek vagyunk.

Aztán a viselkedésünk is megváltozik.

A következő szintre akár a túlpörgés, vagy az egyre csökkenő, minimális aktivitás is jellemző lehet. Ha úgy érzed, fogytán az érdeklődésed a munkád iránt, egyre nehezebb kedvesnek és együttérzőnek lenned, vagy koncentrálnod, akkor könnyen lehet, hogy már itt jársz.

Ilyenkor fásultságot, keserűséget, kimerültséget vagy belső ürességet érezhetünk. A legkellemetlenebb tünetek között akár alvászavarok, rémálmok vagy fogcsikorgatás is jelentkezhet.

De nézzük, meddig mehet mindez!

A kiégés harmadik, végső stádiumában sok ember már maga is belátja, hogy segítségre szorul, azaz megjelenik a betegségtudat. Erre a fázisra teljes bénultság érzése jellemző, megjelenhet az alkohol és más pótszerek használata, súlyosabb esetekben depresszió vagy pánikbetegség tünetei.

A harmadik szintre jellemző érzések a magány, reménytelenség, üresség, úgy érezhetjük, hogy eltompultak az érzelmeink, vagy teljes érdektelenség lesz úrrá rajtunk.

Ugye látod, hogy mennyire fontos, hogy már korábban észrevegyük a tüneteket, és idejében megállítsuk a folyamatot?

A munkahelyi kiégés jelei

Pszichológusként gyakran találkozom olyanokkal, akik belefáradtak a munkájukba, elvesztették a motivációjukat, fásultnak vagy akár kiégettnek mondják magukat, mégsem minden ilyen eset kiégés. Ilyenkor fontos tisztáznunk, hogy pontosan mit érzel és mivel magyarázod ezt az állapotot.

Lássunk tehát néhány konkrét tünetet.

Érzelmi kimerültség

Ez a fajta fáradtság már nem orvosolható pihenéssel. Ha folyamatosan úgy érzed, hogy nincs több erőd, hogy megküzdj a mindennapokkal, és nem tudsz feltöltődni a szabadidődben, a hétvégéken sem, nagyon nehézzé válik nekifutni egy újabb munkanapnak. Van, aki ezt az állapotot úgy írja le, hogy kifacsarva érzi magát.

Személytelenítés

Talán a munkahelyi kiégés legjellemzőbb sajátossága, hogy a személy érzelmi távolságot vesz fel a munkájával kapcsolatban. Ez abban nyilvánul meg, hogy cinikussá válik és már nem tud igazán együttérző lenni másokkal.

Elképzelhető, hogy egyre ellenségesebben, egyre negatívabban érzünk az emberek vagy a munkatársaink iránt, amiből az is következik, hogy elkezdjük kerülni a kapcsolatot másokkal, teljesen elszigetelődhetünk.

Csökkent hatékonyságérzet

Félelmeket, szorongást érzünk a munkahelyi teljesítményünkkel kapcsolatban, már a munkára gondolva is összeszorul a gyomrunk. Ördögi kör alakul ki: elkezdjük negatívan, értelmetlennek látni a munkánkat, egyre kedvetlenebbül végezzük, nem tudjuk jól beosztani az időnket, megszervezni a feladatainkat, elfelejtünk dolgokat, így egyre kevésbé hatékonyak leszünk.

Erre csak még inkább ráerősít, ha a munkánkra nem kapunk visszajelzést, pozitív megerősítést.

Az extrém hangulatingadozás, lehangoltság rátelepszik a napjainkra, úgy érezhetjük, nem tudjuk ellátni a munkánkat. Előrehaladott állapotban az sem ritka, hogy egész személyünkre negatívan tekintünk, alkalmatlannak, értéktelennek érezzük magunkat.

Mit tehetünk a munkahelyi kiégés ellen?

Szerencsére vannak ellenszerek, attól függően, hol járunk ezen a skálán.

Ha a fenti tüneteket észreveszed magadon, első lépésként érdemes átgondolni, hogy miből tudsz töltekezni, erőt meríteni. Nem reális azt várni magadtól, hogy állandóan, minden körülmények között a maximumot teljesítsd a munkahelyeden, miközben folyamatosan merülnek le a tartalékaid! Lehet, hogy számodra a társas élet, barátok jelentik a kikapcsolódást, akkor szánj tudatosan időt erre. Kutatásokból tudjuk, hogy a pozitív társas kapcsolatok védőfaktort jelentenek a kiégés ellen.

A céltalan heverészéssel szemben az ideális mértékű fizikai aktivitás, rendszeres testmozgás szintén segít megteremteni az egyensúlyt munka és magánélet között. Ehhez persze be kell tudni osztani az idődet, illetve priorizálni, hogy mi az, ami fontos számodra, akár külső segítség igénybevételével.

A kiégést megelőző leghatékonyabb stratégiák egyike, hogy elkezdj nemet mondani és meghúzni a határaidat, ezáltal a saját kontrollérzetedet is növeled a saját életed fölött. Ez még olyan esetekben is bizonyítottan véd a munkahelyi kiégés ellen, amikor folyamatosan magas a munkahelyi terhelés.

Nem könnyű persze eldönteni, hogy mire mondjak nemet, de sokszor félelmek, belső gátlások is nehezítik ezt. A karrier tanácsadásban ezeken is dolgozunk.

Vannak más fontos témák is.

Ahogy korábban is írtam, lehetetlen mindent megoldani és mindenkinek megfelelni. Tapasztalataim szerint erre különösen akkor vagyunk hajlamosak, ha az önértékelésünket mások visszajelzéseitől, másokkal való kapcsolatainktól tesszük függővé. Van, aki csak a hibáit veszi észre, és azon morfondíroz, hogy mit rontott el, ugyanakkor észre sem veszi, pláne nem jutalmazza meg magát azért, amit elvégzett, elért.

Saját gondolkodási mintáid átgondolása, mélyebb felderítése és átformálása alapvető a kiégés elleni védekezésben. Ezekre sem könnyű egyedül rálátni, de a pszichológus éppen ebben segít.

Végül, ha végképp úgy érzed, hogy a munkahelyed már nem tudja megadni, ami neked fontos és boldoggá tesz, akkor lehet és kell is váltani!

Ha úgy érzed, kitapossák belőled a szuszt, kihasználnak, rosszul bánnak veled, nincs magánéleted, nem definiált a munkaköröd, és mindezeken változtatni nem tudsz, akkor nem érdemes és nem is egészséges a végletekig gyötörni magad, hogy alkalmazkodj a helyzethez.

Hogy tisztábban láss, érdemes feltenned magadnak néhány egyszerű kérdést:

• Mi zavar, idegesít, okoz szorongást a munkámban?
• Tudok-e ezen változtatni? Ha igen, hogyan?
• A munkáltatóm tud-e ezen változtatni? Ha igen, hogyan tudom ezt elérni?
• Egyáltalán, élvezem, szeretem-e még a munkámat?

Nem könnyű ezekre a kérdésekre önállóan megtalálni a választ, pláne, ha úgy érzed, elbizonytalanodtál az egész karrieredet, szakmai irányodat illetően. Ilyenkor jöhet jól a karrier tanácsadás.

Szívesen segítek, ha tisztábban szeretnél látni ebben, keress meg és találkozzunk!

Addig pedig sok kitartást, energiát kívánok!