A legtöbben hasonló helyzettel fordulnak hozzám segítségért: úgy érzik, annak idején nem választottak igazán tudatosan pályát, aztán pedig csak sodródtak az élettel, egyik munkakörből a másikba és gyakran inkább a megélhetési szempont vezette az útjukat, mint a valódi elhivatottság vagy éppen az, hogy mi érdekli őket igazán. 

Pedig fontos kérdés az életünkben, hogy milyen szakmát tanulunk és aztán milyen munkát végzünk, hiszen napjaink legnagyobb részét munkával töltjük. Mégis, a legtöbben nem optimálisan hozzuk meg ezt a döntést és választunk pályát, és aztán azon kapjuk magunkat, hogy olyan munkát végzünk, ami egyáltalán nem illik a személyiségünkhöz vagy el tudjuk éppen végezni, de egyáltalán nem szeretjük. Lehet, hogy épp ebben a helyzetben vagy, és nap mint nap erőszakkal kell magadat rávenned, hogy bemenj dolgozni, és folyton azon jár a fejed, hogy váltanod kellene, de nem tudod, milyen irányba. Erre való a karrier tanácsadás.

Erre több módszer is létezik, és ezeknek ma már Magyarországon is vannak képviselői. Az egyik a coaching, aminek lényege, hogy az egyén erőforrásaira építve igyekszünk megtalálni a legjobb saját megoldásait és ebben támogatjuk őt. Ez remek módszere az önfejlesztésnek, hogy fejlesszük pl. a döntéshozási képességünket, vagy az önbizalmunk erősödjön. Én is dolgozom coaching módszerekkel, azonban azt tapasztaltam, hogy ez időnként kevés. Amit látok, és a tapasztalatom is megerősítette, hogy a legtöbb embernek ennél konkrétabb segítségre van szüksége. 

Karrier tanácsadó pszichológusként több 100 emberrel végigmentem ezen az úton és azt láttam, hogy mindannyian azt várják, hogy adjak ötleteket, tanácsokat, hogy mi lenne számukra ideális munka, hogy merre induljanak. Nem látják át sem azt, hogy miben jók, mik az erősségeik, mi érdekli őket igazán, sem pedig azt, hogy milyen munkakörök léteznek és hogy azok egyáltalán miből tevődnek össze, így természetesen nem tudják összehozni sem a kettőt. Idővel megfogalmazódott bennem, hogy egy olyan eszközre lenne szükség, ami célirányosan ebben segít: beazonosítani, hogy milyen vagy, mik a munka szempontjából fontos jellemzőid és azok alapján konkrét szakmákat, munkaköröket javasolni, irányokat, ötleteket adni. Így születtek meg a karrier profilok.

Igyekeztem úgy összeállítani ezt a tesztcsomagot, hogy ne legyen túl időigényes, mégis kiderüljenek a legfontosabb vonásaid, amelyek alapján személyre szabottan tudok szakmai irányokat javasolni, amelyek tényleg illenek hozzád. Tehát minden egyes online profilt én készítek, nem egy gép dobja ki a válaszokat. Bizony rászánom az időt, hogy minden egyes jelentkezőt megértsek a teszteredmények alapján, ami időigényes ugyan, mégis, mindent egybevetve ezek a csomagok időben és anyagilag is jelentősen kedvezőbbek lettek, mint a személyes karrier tanácsadás, ahol több alkalmon keresztül dolgozunk azokon a témákon, amit itt a tesztek segítségével mérünk fel. 

Nézzük, pontosan milyen témákat fednek le a karrier profilok tesztjei és hogyan segít ezek megértése abban, hogy jó szakmai irányt válassz magadnak!

El lehet képzelni a karrier választást úgy is, mint egy kirakóst: ideális esetben a legjobb kombinációt keressük a személyes jellemzőid és a létező munkakörök között, azaz olyan irányt keresünk, ami a legnagyobb mértékben passzol hozzád. Ezeket a kirakósdarabokat mérjük fel a tesztek segítségével, a következő területeken:

Személyiségteszt és képességek – mert a jó munka az erősségeidre épít, és arra, hogy mihez van affinitásod, hogy a munkádban ne kelljen magadra erőszakolni, hogy az elvárásoknak megfelelően viselkedj, hogy olyan legyél, amilyen esetleg nem vagy. Egy hozzád illő munkában autentikusan önmagad lehetsz .

Értékrend – van, akinek a szellemi kihívás a fontos, mások pl. a gyakorlatiasabb munkaköröket kedvelik, de az is lehet hogy te éppen a kreativitást keresed a munkában. Ahhoz, hogy hosszú távon is önazonosnak érezd, amit nap mint nap csinálsz, figyelembe kell vennünk, hogy számodra melyek a legfontosabb értékek az életben és a munkában.

Motiváció – mindannyiunknak megvan az elsődleges motivációja, lehet, hogy számodra ez abban áll, hogy a munkádban segíthetsz másokon, vagy hogy valaminek szakértőként, specialistaként ismerjenek, esetleg olyan munkát tartanál igazán motiválónak, ami alkalmazkodik az életstílusodhoz, nagyobb szabadságot ad. Ennek a figyelembevétele azért fontos, hogy olyan irányt találj, amiben hosszútávon is megtalálod a perspektívát.

Érdeklődés – mindennek az alfája és omegája, hogy szeresd is, amit csinálsz, érdekeljen, amivel nap mint nap foglalkozol. Hiába felel meg egy munka az összes többi szempontnak, ha nem élvezed, nagyon nehéz lesz hosszútávon elköteleződnöd mellette.

Ezek tehát azok a témák, amelyeket a karrier profilok tesztjei mérnek. A legegyszerűbb, start csomagban az érdeklődés alapján javaslok szakmai irányokat, ezt inkább pályakezdőknek vagy olyanoknak ajánlom, akik még eléggé az elején vannak a karrierrel kapcsolatos gondolkodásnak. A prémium profilok tesztjei már az előbbi témák mindegyikét lefedik, ilyenkor egy több mint 10 oldalas értékelést készítek rólad és a jellemzőidről, amiben azt is részletesen elmagyarázom, hogy minek alapján teszek javaslatokat. 

A visszajelzésekből az derült ki, hogy azok akik ezeket a csomagokat választották, sokkal jobb képet kaptak önmagukról, erősödött az önismeretük, aminek segítségével el tudták dönteni, merre tanuljanak tovább, új ötleteket kaptak vagy megerősödtek bizonyos irányban, vagy akár ki tudták választani több alternatíva közül a számukra legkedvezőbbet.

Ezek tehát a karrier profilokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók. Remélem, választ kaptál a kérdéseidre! Ha te is szeretnéd megtudni, milyen munkakörök illenének hozzád igazán, akkor csak válaszd ki, hogy az érdeklődéstesztet, vagy a komplexebb önismeretet adó prémium profilok egyikét szeretnéd, és máris nekiállhatsz a kitöltésnek, rövid időn belül pedig küldöm a személyre szabott, saját profilodat a leginkább hozzád illő munkakörökkel.