Az értékrendünk azokból az elveinkből áll, amelyek „szinte ösztönösen” irányítják viselkedésünket, döntéseinket. Gyakran gyerekkorunkból hozzuk ezeket és megszabják, mit tartunk helyesnek és mit utasítunk el, mit tartunk fontosnak az életben, irányítják hosszú távú terveinket. A társadalmi státusz is befolyásolja: bizonyított tény például, hogy a tehetősebb családokban nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szakma presztizsének, ezért a gazdagabb családok gyerekeit jobban vonzzák a magasabb szintű tanulmányok. Általában pedig hajlamosabbak a szakmai pályájukra önmegvalósításuk eszközeként tekinteni, mint a rosszabb körülmények között élők, akiknek célja inkább az alapvető szükségletek kielégítése.

Értékrendünket ritkán gondoljuk át tudatosan, pedig a pályánkra vonatkozó fontos döntéseink előtt érdemes lenne számba venni azokat az alapvető értékeket, amelyeket fontosnak tartunk. Mint ahogyan azt is, hogy vajon az a munkakörnyezet, amelyet megcéloztunk, mit kínál, illetve milyen viselkedést vár el tőlünk és mivel jutalmaz? Fontos-e például az önállóság, a kezdeményezőkészség, a kreativitás, vagy ellenkezőleg, szigorúan megszabott keretek között zajlik a munka? Morálisan értékesnek tekintjük-e a munkát, amelyet végzünk? A pozíció magában foglal-e valamilyen társadalmi státuszt, hatalmat? Esetleg lehetőséget ad-e arra, hogy másokon segítsünk? És nekünk magunknak mi a fontos ezek közül?

Ha saját értékrendünk és annak a környezetnek a kultúrája, amelyben tanulunk vagy élünk (ide tartozik a szakmai környezet is) gyökeresen különbözik, az előbb-utóbb konfliktushoz, szakításhoz vezet. Előfordulhat, hogy ebben a helyzetben eleinte csak kényelmetlenül érezzük magunkat, nem tudjuk, mi a baj és miért nincs már kedvünk reggelente bemenni a munkahelyre.

Így történt ez Barbarával is, aki élete derekára érve arra eszmélt, hogy mindaz, amivel addig munka címén foglalkozott, számára az anyagi hasznon kívül csak igen csekély személyes sikerélményt és megelégedést adott. Arra jutott, hogy ideje lenne olyasmivel foglalkoznia, amiben több örömöt talál, de nem volt konkrét elképzelése arról, hogy mi is lehetne az, sokféle terület érdekelte.

A munkánk egyik kiindulópontja az volt, hogy felderítsük, hogyan is hozta meg eddig élete fontos döntéseit, már ami a karriert illeti, és hamar kiderült – ahogy ő maga megfogalmazta –, hogy inkább a „szél sodorta” őt előre az útján, jobb-rosszabb élethelyzetekbe, de tudatosan megalapozott karrierdöntést sohasem hozott.

Sokan vagyunk ezzel így, sőt, talán éppen az a ritkább eset, hogy valaki nagyon tudatosan alakítja pályáját egy jól meghatározott irányba. Ha rosszul érezzük magunkat egy szakmai szerepben, kereshetjük magunkban is a hibát. Barbara is ebből indult ki: a munkahelyein mindig jól teljesített, azonban sehol nem tudott megmaradni néhány évnél tovább – bár mindig önszántából lépett tovább – ezért kezdte magát notórius állásszédelgőként látni.

Munkánk akkor érkezett fordulóponthoz, amikor az értékrendről kezdtünk gondolkodni és a számára fontos személyes és munkahelyi értékek felderítésén dolgoztunk. Az életesemények feldolgozása során elemeztünk egy olyan tapasztalatot, amikor igazán jól érezte magát egy adott szakmai helyzetben, amit sikerélményként élt meg. Ennek kapcsán össze tudtuk gyűjteni a számára alapvetően fontos értéket, amelyek hiányoztak a legtöbb addigi szakmai környezetében. Ilyen volt a viszonyok átláthatósága, a szerepek tisztázottsága és az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet. Egy másik gyakorlatban számba vettük, melyek azok a munkára vonatkozó értékek, amelyeket Barbara szeretne megtalálni a leendő munkájában. Ebből az derült ki, hogy szüksége van bizonyos fokú önállóságra, fejlődési lehetőségre és egy olyan munka tenné boldoggá, ahol kollégáival együtt mások megsegítésén dolgoznak (és nem mások kizsákmányolásán, például). Az is tudatosodott benne, hogy más területen hajlamosabb engedményeket tenni az elvárásaiban, mint pl. a munkakör társadalmi megbecsültsége (presztizse) vagy a fizetés. Ezek az elemek támpontul szolgáltak az álláskereséséhez.

Barbara példája jól mutatja, hogy nem mindig vagyunk tudatában az értékrendünk fontosságának. Ő is évekig kitartott az értékeivel szöges ellentétben álló munkakörök mellett, annak ellenére, hogy az őt körülvevő üzleti kultúra (a haszonszerzés mindenekfelett és a pozíciókért folytatott csaták a cégen belül) inkább az elégedetlenségét növelte. Annak ellenére, hogy „ösztönösen” többször is munkahelyet váltott, balszerencséjére folyton cseberből vederbe került, mert nehezen tudta saját maga számára is megfogalmazni, mit is keres. A karrier tanácsadáson tisztázott néhány alapvető kérdést és így kitisztult, ki is ő valójában és milyen környezetben tud hatékonyan és elégedetten működni.